Nagyon jó kis bulikat tartottunk, ezt már elkezdtem ecsetelni, de előtte mindenképp le kell írnom a német főszakács Herr Lorbeer magyar gulyását. Neki a Balatonnál voltak barátai, és minden évben ellátogattak Magyarországra, és mivel járt már itt, és látott olyan embert aki gulyást készít, azt hitte tud ő is tud csinálni. Egyébként nagyon jólelkű, és segítőkész ember volt, amit a másik főszakácsról nem igazán lehetett elmondani(ugyanis ketten voltak a konyhán). Lényeg, hogy egy nap fel akart nekünk vágni a kedves Herr Lorbeer, és azt mondta, ő készít magyar gulyást. Hát elég érdekes látvány volt.
Az odáig rendben volt, hogy hagymát zsíron üvegesre pirította, de amikor egyszerre tette bele a húst és a krumplit, hát nem gyengén elkerekedett a szemünk, mikor majdnem kész volt, csak akkor tette bele a pirospaprikát, a sót, borsot, a paradicsomot, paprikát -az utóbbi kettőt ekkor is kell-. Leegyszerűsítve az elején és a végén kívül minden hibádzott. Azt hiszem még tett bele majorannát, ekkor tényleg kaptunk a szívünkhöz, hajunkat tömködtük vissza, nehogy megkopaszodjunk. A végterméket büszkén mutatta, kóstoltatta velünk. Finomnak finom volt, csak ez nem magyar gulyásleves. Szegényt kicsit kiverte a víz, de aztán mi kis tanuló senkik mutattuk meg a nagy főszakácsnak az eredeti gulyás receptet. Később még egyszer bevállaltuk, hogy mi készítjük el az ebédet, ami nagy sikert aratott a dolgozók körében. Hortobábyi húsospalacsintát készítettünk, tudom, elcsépelt, és mindenhol ezt adják, de azért megpróbáltuk. A gulyásos kis szösszenet után is megmaradt a jó viszony közöttünk, nagyon kellemeseket beszélgettünk vele, és a többiekkel munka után.
Minden nap a munka után közösen söröztünk mi szakácsok és a felszolgálók, amolyan gőzkieresztő beszélgetések voltak nagyon finom sörök társaságában. Nem jöttem rá azóta sem, hogy milyen indíttatásból, de a németek többsége, főleg a fiatalok a Dieselt (sör,kóla), a Spécit (kóla,narancs) isszák. Íze nem lesz jobb keverve, én külön-külön kólát, narancsot, tisztán a sört jobban szeretem. Rengeteg féle sört megkóstoltam világosat, búzát, barnát, ezek különböző változatait. Felső-erjesztésűt (ami inkább gyümölcsösebb karakterű), alsó-erjesztésűt (amit alacsonyabb hőfokon erjesztenek, és itt az élesztő nem a sör tetején végzi a munkáját, hanem a lé alján, ezért ezeknek a söröknek kicsit keményebb, kesernyésebb íze van -több komlót is adnak hozzá-), szűretlen- és szűrt búzasört (én a szűretlen változatot favorizáltam, sokkal másabb volt a karaktere, az íze, mint a szűretlené) ittam. Valószínű ekkor kaphattam rá a barna, és a búzasörre. Általában 10 órakor zárt a konyha és az étterem, és minden nap -kivéve amikor szabadnaposak voltunk-, jó 1-2-órákat beszélgettünk, az elején inkább hallgattunk és tanultuk a német nyelv szépségeit.
Párszor az érdekes nevű Zungen Kuss (Nyelves Csók) nevű szórakozóhelyen kötöttünk ki, hajnalig bulizva, másnap persze munka volt. Részleteket itt nem mondanék:) Tartottunk jópár grillezős "csapatépítő" összejövetel volt. Ekkor kollektíve kivonult mindenki egy rétre, ahol kivágtak egy fát a tetjét meggyújtották, és ahogy égett szakaszosan tolták a grillrács alá. Persze ez nem így történt, de közel jár az igazsához. Fa volt, elég vastag -de nem ott vágták ki, nem tudom, honnan került elő- és szakaszosan égetés is. Egy hatalmas grillrácson sütögette mindenki a maga kis kolbászkáját, zöldségét, pirította a kenyerét, mellőle pedig nem hiányozhatott a sör.
Ott tanultam meg egy bölcsességet, hogy "fehér kolbászhoz világos sört, sötét kolbászhoz barna sört iszunk". Ez nálam körülbelül az első kolbászig tartott. Igazából mindegy mit mivel, vagy lehet, hogy nem mindegy, de nem vettem észre különbséget. És már nagyon várom, hogy megint ehessek fehér kolbászt, mert az valami fennséges egy étel.
Sajnos nagyon hamaer eltelt ez a három hónap, és őszintén szólva nagyon jó barátságot kötöttünk az ottani emberekkel, azóta már nem tartjuk sajnos a kapcsolatot, el is telt 10 év, de még most is nagyon szívesen gondolok vissza az ott eltöltött hónapokra. Szakmailag is fejlődtem, nyelvet 3 hónap alatt többet tanultam, mint az iskolai évek alatt, és nagyon jó mebereket ismertem meg. Remek ételek kóstolhattam, finom söröket ihattam, láthattam, hogy nem olyan karót nyeltek ezek a német, mert bulizni azt tudnak. Elég könnyes volt a búcsú, de haza kellett mennünk, mert várt az iskola vissza.
Most ugyan Berlinbe megyünk, de a lehető legtöbb sört, és ételt meg fogom kóstolni, és a képes beszámoló sem maradhat majd el.
