Az általunk látogatott kemény 2 étterem közül az egyik a Svejk volt. Én kocsma jellegű étteremnek mondom, de nagyon hangulatos a hely, egyedi atmoszférával, és érdekes belső dekorációval. Nagyon kellemes egy  hely, az biztos. Este, mikor mentünk még pont volt nekünk 2 hely, arra rá is raboltunk. Persze hamár Csehországban vagyunk söröztem. Barna sör a gyengém, ezért Barna Kozelt ittam. Érdekes élményem volt vele. Íze kissé édeskés gondolom a karamell malátától, kesernyés ez meg a festő malátától és a komlótól, volt. Bár nem ismerem a receptet, de erre gondoltam a kóstolgatás közben.

Később egy világos sört kóstoltam, az biztosan felső erjesztésű lehetett, mert nagyon kellemes, a felső erejsztésű sörökre jellemző, virágos, gyümölcsös és kissé édeskés illata volt. Ezeket a söröket ugyanis magasabb hőmérsékleten erjesztik, mint az alsó erjesztésűeket. A magasabb hőmérsékletnek köszönhetően alakulnak ki, az ezekre a sörökre jellemő gyümölcsös, virágos illatok. Nagyon megszerettem, később vásároltam is pár üveggel, ha emlékezni akarnék az ízére. Persze azóta már elfogyott, így marad az emlék.

Jajj, hát ami nagyon elragadó látvány volt, hogy minden egyes kis dolgon ott díszelget a Svejk. A csészén, a  tányér-alátéten, a székeken mindenhol lehetett találkoznia  figurával. Ennek örömére, vagy mert csak az étel neve nagyon családias volt, választottunk egy krumplilevest, ahogy a nagymama is készíti. Nem tudom kinek a nagymamája volt, de kalapot emelek előtte. Egy nagyon tartalmas krumplileves volt ez tejfölösen, hús is volt benne, illetve rengeteg zöldség: gomba, sárgarépa, petrezselyem. Nagyon fennséges volt, barna kenyérrel ráadásul laktató is, de csak csínján bántunk a kenyérrel mert még jött a második fogás. Ez a forró leves nagyon jót tett testünknek, lelkünknek, jól esett az őszi hideg után, benn egy jó meleg étteremben eszegetni.

És akkor jött a két második fogás. Egy elég bizarr étel, valamilyen palacsintának volt írva, a nevét már nem tudom, de lényege az az volt, hogy lehet egy palacsintába két nagy szelet füstölt-főtt tarját, természetesen a házi fajtát, és pároltkáposztát begöngyölni. Elmondom, sehogy. A vastag palacsintatészta félbe volt hajtva, és mint egy szendv icsben, ez a két összetevő egymásra halmozták. Laktatónak, mindenképp az volt, ízre meg szokatlan, mert ilyet még nem kóstoltunk. És jött az én fogásom, a Csülök. Ahogy a nagykönyvbe meg van írva, olyan volt. Vajpuha hús, röcögős háj, és rorpogós bőr. Ez mindent magában foglalta, amit egy csülöknek tudnia kell. Köretet nem hoztak, nem is kellett. Mellé adtak inkább tormát, mustárt és szeletelt póréhagymát. Mit ne mondjak teljesen kész voltam a végére, ki is fogott rajtam. A szívem majd megszakadt, amikor elvitték a maradékot, de már tényleg a szétdurranás határán voltunk. Ahhoz képest, hogy nagyon egy felkapott hely, a két levest, a két korsó sört,a  két kólát, két kávét, a két csésze levest, a palacsintás finomságot, és a csülköt "megúsztuk" 7500 Ft-ból. Szerintem ez egész barátságos ár egy ilyen bőséges vacsoráért. A kiszolgálás sallangmenetes, pörgős, de udvarias volt. Itt már találkoztunk a szervízdíjjal. Nekem meg van róla a véleményem, de ha nem tetszik, nem kell olyan helyen enni, tudom. Itt például igazából nem zavart, mert jól éreztük magunkat, finomat ettünk egy ilyen élménnyel lettünk gazdagabbak.

A másik étterem egész eldugott helyen volt, egy pincehelyiségben, nevére már nem emlékszem. ide ebédelni tértünk be utolsó nap. Egy könnyű kis ebédet megejtettünk, és már mentünk is tovább. Jó szokásomhoz híven söröztem. Egy "sima" világos legurult, ahogy kellett. Kellemes kesernyés íze volt. Választásunk egy párolt káposztás hússzeletre esett krumpli-knédlivel. a káposzta kissé savanykás íze jól ment a húshoz, meg a knédlihez, és a kenyér itt sem maradhatott ki, hiába kellett az energia a délutáni városnézésre.

Ha Prágában jártok, ne hagyjátok ki a Vencel-téren fellelhető kis büféket. Ott a kolbászokat mindenképp meg kell kóstolni. Igazából nem is lehet neki ellenállni, mert amikor elgyalogol az illatozó büfék mellett az ember, nem bírja megállni, hogy ne vegyen. És mennyire megéri megállni...

Nem hagyhattuk ki semmikép sem a bevásárló központokat sem. Az egyik a Kotva. Ez a kimondott Skála, és Centrum áruházak prágai változata. Minden emelet más osztály, régi időket juttatja az ember eszébe modernebb köntösben. Szemben ezzel az áruházzal szemben, de megférve áll a hipermodernmegakingsájz Palladium. Hatalmas komplexum 6 szinten rengeteg bolt, étterem, mozi, minden. Starbuckstól kezdve Nordseeig, minden van. Igazi trendi megaközpont. És pont akkor volt a "születésnapja" a központnak, rengeteg szórólappal, kedvezménnyel, amit mi nem használtunk ki. Beléptünkkor az jutott eszünkbe, hogy "ez mekkora ki....tt nagy".

Prágába nagyon érdemes elmenni, ha szépet akar látni az ember azért, ha enni akar az ember azért, ha sörözni azért. Egyet nem értek azóta sem. Aa várnegyedben az Arany utckácsába szedtek belépőt. Kérdem én, ahhoz, hogy szuveníreket vegyek még fizessek is? Hát elég mókás, és nem akarom, hogy egy sóher embernek gondoljatok, mert nem ilyen vagyok, de azért vannak elgondolkoztató dolgok a nagyvilágban.  De ilyen a turizmus, ahol pénzt lehet kérni, ott kérnek is. Van, ki megfizeti, van, aki tovább megy. Mi tovább mentünk, és inkább bementünk ugyanúgy a várnegyedben található játékmúzeumba. Hát az eszméletlen volt. A legrégebbi játékoktól kezdve a Barbie-kiállításig, minden volt. És még mindig azt mondom, hogy megérte elmennünk.

Idén Berlinbe készülünk, ugyanígy 3 napra, már nagyon várjuk, de addig még eltelik egy kis idő.