Bolgár éttermek, ételek

 2009.09.15. 15:30

Ott folytatnám, ahol tegnap abbahagytam, kicsit jobban kivesézve az általunk kipróbált éttermeket, ételeket. Sok az egyszerű étel, mégis zseniálisan tálalják az ottani szakácsok. Több esetben is ettünk minimális változatosságú alapanyagból készült ételeket, és mégis levett a lábunkról. Igen egyszerű, de nagyszerű, hogy közhelyesen mondjam.

Egy kis étterembe, aminek Plakamoto a neve véletlenül tévedtünk be Neszebárban. Nem volt feltűnő helyen, de megláttuk a hatalmas fügefát az udvaron, és a teraszról a kilátást. Ott ragadtunk, és nem bántuk meg. Árfekvése kedvező volt még úgy is, hogy Neszebár óvárosában volt. De egyébként egész korrekt árakkal dolgoztak a legtöbb helyen. És nem számoltak fel külön szervízdíjat sem sehol, ami rendkívül pozitív a hazai gyakorlatot figyelembe véve.

A nevét már nem tudom, de nagyon bejött, hogy az ebédet egy hatalmas fügefa árnyékában költhettük el. Később a nyaralás utolsó vacsoráját is itt fogyasztottuk el. Akiszolgálás első alkalommal is nagyon tetszett, nem tolakodó, kellően udvarias, figyelmes személyzet gondoskodott, hogy jól érezzük megunkat. Nagyon családias hangulat lengi körül. Fabútor mindenhol, egyszerű teríték, semmi sallang. Másodjára, sem volt igazából nagy gond, csak fizetésnél felejthettek el minket, mert kb 20 percet kellett várni a számlára, de nem siettünk nagyon, úgyhogy kibírtuk. Egyébként akkor is nagyon kedves volt a pncér, végén még elbeszélgettünk kicsit vele, és őszintén sajnáltam, hogy az volt az utolsó esténk ott.

Első alkalommal semmi extrát nem akartunk, de nem is baj. Tintahalkarikák rántva, és egy érdekes nevű hal: csernokop grillen sütve, vajas krumplival.

A Tintahalat remekül megoldották a szakácsok, nem volt rágós, panír is megfelelő vastagságú, jól átsütött kis szösszenet. Körettel pont elég volt egy ebédre, de azért még elfért mellé egy tiramisu is. Tudom nem bolgár étel, de nagyon finom, és könnyű volt az egész. Én a csernokopot próbáltam ki csak simán grillen és vajas krumplival.  Hmmmm... Jó ropogósra sütötték, de nem szárazra,pluszban még jól megcitromoztam. A vajas krumplit is jól eltalálták. Egyszerűnek hangzik, de el lehet rontani. Például úgy, hogy szétfő a krumpli, vagy csak mutatóba adnak hozzá vajat, és száraz lesz az egész. Itt addig főzték, amíg kell, és vajall is jól meglocsolták. Ez bejött... Ezután kértem még fügelekvárt, de ezt gyakorlatilag mézben érlelik. Édeszájú vagyok, bár nem minden ilyen mézben eltett dolgot kedvelek. Görögben ettem mézben érlelt mandarint, meg narancshéjat, na az nagyon, de nagyon nem volt bejövős. Cseresznyéjük volt a görögöknek, az viszont nagyon tetszett, úgy, mint itt ez a füge.

Utolsó vacsoránk itt elég későre sikeredett, úgyhogy már nem akartuk magunkat terhelni mindenféle nehéz étellel. Választásunk egy "tengergyümölcsei"-s tésztára, és egy nagy Plakamoto salátatálra esett. Hát azon a salátatálon volt minden, mint a búcsúban. uborka, paradicsom, olivabogyó, bab, káposztás-kukoricás érdekesség, feta féle sajt, paprika, a tzatziki bolgár változata, és kétféle fenomenálisan elkészített krém.  Az egyik padlizsán-, a  másik egy paprikakrém volt. Pislogtam először, hogy hát kenyér nem jár hozzá, de a végén rájöttem miért is nem. Hatalmas tányérról betúrni ezt az egészet nem volt egyszerű, de megbirkóztam vele. A tészta is elfogyott, bár nem volt rajta sokféle tengergyümölcs, azért nem panaszkodtunk rá. Hal, rák volt ez tejszínes szószban, finom tésztával. Egyszerű, mint a faék, de nagyon laktató, és jóízű fogás volt ez is. Érdemes megcsinálni, mert nem tart sokáig elkészíteni. Csupán hal kell hozzá, rák, tintahal, ki mit szeret, tejszín és tészta. Lehet ízesíteni fokhagymával, sóval, borssal, több nem is kell hozzá, és ráadásul még meg sem üli az ember gyomrát.

Következő hely, egy olyan étterem, ahová mi is jártunk, ahol este szó szerint sorban kellet állni, hogy be tudjon menni az ember. A neve Djanni Restaurant. De rről bővebben a következő bejegyzésben írok, mert ez az az étterem, ami megér egy hosszabb fejezetet...

(1. kép: a Plakamoto hangulatos kis étterem kertje látható; 2. kép: a csernokop vajaskrumplival; 3. kép: bőségsalátatál)

Címkék: utazás gasztro bulgária

A bejegyzés trackback címe:

https://zsirosbodon.blog.hu/api/trackback/id/tr701384091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása