Halas szendvics

 2009.10.08. 13:57

Múltkor egy nagyon finom halas szendvicset csináltunk, de ezt lehet más húsból is készíteni.

Boltban vettünk szezámmagos hamburgerzsemlét, paprikát, paradicsomot, salátalevelet. Az Aldiban lehet venni fokhagymás öntetet, ami lehet, hogy mű, de nagyon finom. Ízlés szerint hagymát is lehet rátenni. És természetesen a halat sem hagyjuk ki, ami egyszerű tengeri halfilé.

A halat sütőben is meg lehet sütni, grillezni, de serpenyőben is. Mi az előbbit a sütős verziót választottuk. Kis vaj kell egy tűzálló edény aljára, a halat megsózzuk, borsozzuk, citromozzuk, és fokhagymát is apríthatunk rá. Ezt az egészet szép pirosra sütjük. Ha van grillező a sütőben rá lehet segíteni azzal. Előtte a zöldségeket karikákra kell vágni. A zsemlét kettévágjuk, és kenyérpirítóban szép barnára sütjük, mindkét oldalát. Nagyon finom lesz tőle, és belefér a zsemle a pirítóba. Ezek után a zsemlére tesszük a zöldségeket, rá a halat, és nyakon öntjük a fokhagymás szósszal. Ezek után pedig jó étvággyal megesszük.

A paradicsomot, hagymát meg is lehet pirítani előtte, ettől csak finomabb lesz a szendvics. A vegetáriánusok se csüggedjenek el, mert lehet ám sütni padlizsánt, cukkinit is bele. Sőt gombafasírt is illik ehhez.

A gombafasírtot is egyszerű elkészíteni. Csiperkegomba, vagy ha van vargánya gomba kell hozzá kb fél kiló, 2 zsemle, 2 tojás, 1 közepes fej vöröshagyma, só, bors, friss petrezselyem, zsemlemorzsa, kevés füstöltszalonna.

A gombát és a vöröshagymát apróra vágjuk, a zsemlét beáztatjuk vízbe, majd jól kinyomkodjuk. A vöröshagymát úgy adjuk hozzá, hogy először az apróra vágott, és kiolvasztott szalonna zsírján vagy simán vajon megpirítjuk , nagyon finom ízt ad az ételnek. A gombát, a  zsemlét a tojást, és a vöröshagymát összekeverjük, ha esetleg folyós lenne a massza, szükség szerint zsemlemorzsát adunk hozzá. ízesítjük sóval borssal, friss, apróra vágott petrezselyem levéllel. Ha kész, kb. 2 cm vastagságú pogácsákat készítünk, és zsemlemorzsába forgatjuk. Már csak annyi marad, hogy olajban készre, barnára süssük, és már mehet is a szendvicsbe. Egyébként magában is nagyon finom.

És a hal helyett lehet csirke-, pulykamellet is használni, vagy sertés-, marhahúst. Öntet is rengeteg féle van, csirkéhez lehet akár currys öntetet, marha-, disznóhúshoz barbecue öntetet a fokhagymás helyett adni. Sőt, fel lehet turbózni sült sajttal is, ami annyiból áll, hogy serpenyőben vajat olvasztunk egy keveset, és a sajtot mindkét oldalon szép barnára pirítjuk. Ez mehet húsos- és vegetáriánus verzióba egyaránt.

Most sajnos kép nincs hozzá, de legközelebb, ha készítünk ilyet, mellékelem azt is. De addig is próbáljátok ki, mert nagyon finom. Nem nehéz elkészíteni, maximum negyed óra alatt készen is van, kivéve, ha gombafasírttal készül, úgy azért több időt vesz igénybe.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Címkék: étel gasztro halas szendvics gombafasírt

A bejegyzés trackback címe:

https://zsirosbodon.blog.hu/api/trackback/id/tr521436466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása